Rólunk - Pannon-Zoll

Pannon-Zoll Vámügynökség Kft.

Üdvözöljük a Honlapunkon .

7623 Pécs Megyeri út 26.
WebRadio
Title
Title
Tartalomhoz ugrás
A Pannon-Zoll Vámügynökség Kft. története.


A Pannon-Zoll Vámügynökség Kft.-t 1993.11.01-én három magyar magánszemély alapította, azzal a céllal, hogy a vámkezeléssel kapcsolatos ügyekben a cégek és egyéb gazdálkodókat képviseljen a vámhatóságok előtt. Időközben az egyik tulajdonos elhunyt, az Ö tulajdonrészét a két másik tulajdonos vásárolta meg, így most az alapítok közül maradt két magánszemély a cég tulajdonosa. A cég ügyvezetője a megalakulástól 2020. szeptemberé-ig Magyar Sándor.

Kezdetben a cég legfontosabb feladatának a potenciális ügyfelek megkeresését és a lehető legtöbb ügyfél szerződéses jogviszonyban történő képviseletét tartottuk. A cég első székhelye a Pécs Megyeri út. 72.-ben a volt BELKER Szállítási Vállalat telephelyén volt, ez tartott addig amíg el nem kezdődött az EXPO-Center építése, ekkor a tulajdonos minden bérlőnek felmondott. Cégünk a magalakulását követően a rövid időn belül csatlakozott az akkor még Vámügyintézők és Vám közreműködök Országos Szövetségéhez, ami akkor is már nagyon fontos szakmai és érdekképviseleti szervezet volt. A csatlakozás biztosította számunkra a fontos szakmai információk megszerzését valamint a Vámhatóságokkal való közvetlen kapcsolat tartást, valamint a szakma többi szereplőjével való jó kapcsolatok kialakítását. A lehetőségek függvényében a lehető leghamarabb megpróbáltuk az ügyfeleink jobb kiszolgálása érdekében a legtöbb jogosítványt megszerezni a Vámhatóságoktól, így az Engedélyezett Címzett és Engedélyezett Feladó, valamint az Összkezesség vállalási engedélyeket megszereztük. 2011-ben AEO (Engedélyezett Gazdálkodó) tanusítványt is szereztünk.


Az első évtől kezdve számítógépes programmal készítettük a vámokmányokat, kezeltünk konszignációs raktárakat, Vámszabadterületet. A Kezdeti próbálkozások után viszonylag hamar össze állt a cég gárdája ami azóta is változatlanul ugyanabból a három főből áll.

2004 május 1-. után az egész szakma átrendeződött, a vámügynökségek, vámügynökök jelentős része más irányban volt kénytelen elhelyezkedni. A piac az Uniós tagállamok kiesésével jelentős mértékben beszűkült, mi megpróbáltunk talpon maradni, mivel jóval kevesebb vámügynökségre volt szükség, de a munkát valakinek el kellett végezni. A cégünk abban az előnyős helyzetben volt már akkor is, hogy a pécsi Vámhivatallal azonos telephelyen volt, és van ma is. Ez a tény is segítette a fent maradást, valamint a kitartó munka. Az új szabályok miatt a relatíve kevesebb vámmunka jóval bonyolultabb lett. Az Uniós "szabályozás" más szempontok szerint fogalmazza meg, az vámügyintézéssel kapcsolatos előírásokat. Nem konkrét szabályokat, hanem inkább ajánlásokat tartalmaz, és ezt egészíti ki a nemzeti szabályozás. Valamint bevitettük a szolgáltatásainkat , elkezdtünk foglalkozni az Intrastat adatszolgáltatással, ami igazán nem egy jelentős piac de mégis valami. A gépkocsit után fizetendő Regisztrációs adó ügyintézést is felvállaltuk, valamint az egyszer Regisztrációs adó visszaigénylésből is kivettük a részünket.


Igazodtunk a változásokhoz, így az új lehetőségeket kihasználva megszereztük a helyi egyszerűsített kiviteli vámkezelési engedély, ez alapján a vámhivatal közreműködése nélkül (kivéve az EUR 1 hitelesítését) saját bélyegzővel és vámzárral tudunk export vámkezelést végezni, akár a nap 24 órájában is. Miután megnyílt a lehetőség az import forgalomban is az Interneten keresztül történő vámkezelésekre, az elsők között kezdtük alkalmazni és azóta ezt a szolgáltatást is tudjuk nyújtani az ügyfeleink részére.


A vámkezelésekkel kapcsolatos folyamatos változásokat is próbáljuk követni, és törekszünk arra, hogy a már meglévő, valamint a leendő ügyfeleinknek a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást tudjuk nyújtani. Cégünk jelmondata a következő " Legjobb reklám a megelégedett ügyfél "

Bízunk benne, hogy Önt is az ügyfeleink között üdvözölhetjük hamarosan.


Magyar Sándor

Forduljon hozzánk bizalommal, mi segítünk.

Minden jog fenntartva Pannon-Zoll Vámügynökség Kft .©
Vissza a tartalomhoz